Mégsem zárok be itt. Marad ez nyitva és ide gyűjtöm tovább Marci dolgait. És lesz egy zárt, ahol a saját gondolataimat őrzöm meg majd az utókor számára.

Már jó régen írtam. Valahogy összejöttek a dolgok, de most összekapom magam és vések egy jó hosszút mindenről, ami eddig kimaradt, jó sok képpel és tagolva.

1. Azzal kellene azt hiszem kezdeni, hogy beírattam Marcit oviba.  Ez már nem volt talán annyira torokszorító, mint a múltkori nyílt nap, de azért volt benne valami jajuristen megnőtt a gyerekem érzés. Reggel 8-ra mentem és már a 10. volt, akit beírattam. Nagyon remélem, hogy sikerült abba a csoportba kerülni, amit kértem, mert nagyon szimpi volt az óvó néni. Aztán ha meg nem jött össze a dolog, akkor majd drukkolok, hogy a másik óvó néni is elnyerje Marci szimpátiáját. Majd szerdán lesz kinn a lista, hogy kit és melyik csoportba vettek fel. Addig meg drukkolok, hogy teéjesüljön, amit szeretnénk.

2. A múltkor, mikor megjelent a kis gézengúz kombidresszbe és mezítláb a nappali parkettáján, eszembe jutott, hogy leteszteljem, sikerül-e megharapnia a lábujját. Miután megmutatta, hogy neki sikerül, gondoltam egy merészet és én is megpróbáltam. Nekem is sikerült, bár nekem csak a nagylábujjamat, de azt hiszem ez sem rossz teljesítmény. Íme a bizonyíték:

3. A múltkori bababörzén sikerült beszereznem neki egy focimezt, aminek hatalmas nagy sikere lett itthon. Az apuka, aki árulta, majdhogynem könnyes búcsút vett a meztől, de rájuk már sajnos kicsi volt. Így most megvan Marci első, eredeti Liverpool meze. Imádom benne, ahogy focisbácsit játszik. Erről is készítettek apával fényképet:

4. Nem hittem volna, hogy a gyerkőcöm képes megrongálni a fürdőszobában a mosdókagylót, ráadásul ilyen precízen és pontosan, ahogy ő tette. Mikor megvettük a lakást már akkor meg volt repedve. Emlékszem Marciapuval vérre menő csatákat folytattunk azzal kapcsolatban, hogy kicseréljük még beköltözés előtt vagy ne. Végülis nem cseréltük ki. Aztán jött egyszer Marci, akit a mosógép tetején szoktunk öltöztetni, és belepottyantotta a Nivea arckrémem vastag, fehér üvegtégelyét a mosdóba. Az eredményt az alábbi képpel lehet szerintem a legjobban illusztrálni:

Szóval krém belepottyant és a megfelelő darab kiesett.  Így hamarosan ki kell cserélni, de addig átmeneti megoldásként Marciapu visszaragasztotta pillanatragasztó segítségével. Vicces volt mindenesetre. A legédesebb szerintem az volt, mikor Marci megpróbálta egy levegővel elmesélni, hogy mi történt. 

5. Van mér pár kép a tarsolyomban. Mikor itthon voltunk, akkor  néha nézhetett Berci, Marci, (U)Borkát. Ő mondja mindig uborkának. Számára a Borka szónak nincs is értelme. Számomra ebben csak az a vicces, hogyha lány lett volna, akkor a Boglárka nevet kapja, mert ezt szerettem volna Borkának becézni. De ezek után, ha egyszer lesz lányom ebben az életben, akkor sem fogom így hívni. Szóval ezt a mesét imádta, illetve imádja. De mindig csak egy részt és azt legalább ötször. Szóval ilyen elmélyülten nézni és persze pluszba az is elvárás, hogy én is ott üljek mellette, lehetőleg nagyon közel.

6.  Minden este van esti mese. Könyvből szabadon választhatóan anyával vagy apával. Ez a mese az esetek nagy többségében Anna és Peti. Ebben van a hajmosásos rész, ahol anya szarvacskákat csinál a gyerkőknek hajmosás közben, hogy vicces legyen ez a folyamat. Ez történt nálunk is. Bár miután most elvittem fodrászhoz, nem tudom majd honnan lesz habszarvacska, mert olyan pici lett a haja.

 

7. Volt anyák napi fényképezés a bölcsibe. Nem írattam fel szándékosan, mert úgy voltam vele, hogy nem vagyok hajlandó 400 Ft-ot fizetni egy képért, amin ráadásul kicsit pózolós, minden természetes hatást nélkülöző képet kapok.  Csak Marci ezt nem így gondolta, így amikor eljött a fényképész bácsi, ő önként vonult a másik csoportba a gondozó nénivel. Ez még nem is lett volna baj, mert menjen. Csak mire a gondozó néni kettőt fordult Marcit már lekapták. Én a négy képből kettőt el is hoztam, mert a SAJÁT gyerekem huncut mosolya nézett vissza rám, valamint úgy éreztem, hogy ezt ő intézte el nekem és nem azért van, mert én akartam, hanem ez az ő saját döntése volt. 

8. Mostanság nagyon szeret fényképezni. Nemcsak bele a vakvilágba, hanem már rendesen figyeli, hogy a kis kijelzőben mi látszik és ő azt akarja lefényképezni. Íme a bizonyíték:

9.  Készült róla 2008. márciusában egy kép. Tiszta narancssárgában volt és ült a kanapén. Nagyon szerettem róla azt a képet. Sokáig az volt a háttér a számítógépemen. Most eszembe jutott, hogy lehetne róla még egyet csinálni. Persze a narancssárga ruházatot kinőtte már sajnos. Éppen indultunk vásárolni, mikor csiniben volt, és kértem csücsüljön oda. Hát elkészült a fénykép.

10. Egy vásárlás alkalmával beígértem neki, hogy a bababoltba versenyautózhat, ha rendesen szót fogad és jól viselkedik, amíg sapit próbálunk. Rendes volt, szófogadó. Aztán elment megkeresni a versenyautót. Nem találta meg sajnos. Teljesen elszontyolodott. Látszott rajta, hogy úgy érzi, valami nincs rendben. De nem sírt és nem hisztizett. Félelmetes volt és döbbenetes számomra, hogy csak szomorú volt. Annyira sajnáltam, mert a bolt előtt eltört a mécses, de nem a hisztis, hanem csak a szimpla szomorúsági sírás volt. Itthon aztán kiengeszteltem, de rém büszke voltam rá. Az ilyen apró dolgokból érzem, hogy felnőtt.

11. Most egyébként nincs itthon. Dédizik és Mankázik. Hiányzik és sokszor nem sokon múlik, hogy azonnal loholok hozzá, de mivel vizsgára tanulok (szerdán közigazgatási alapvizsgázni fogok, mert muszáj, és most éppen erre tanulok, szóval majd kérem a drukkokat szerdára) így kiköltözött egy rövid időre. De most már kicsit jobb, mint mikor kisebb volt, mert tudunk telefonon beszélni és mindig nagyon örül nekem. Most ért abba a korba, hogy hiányol is egy kicsit. Ez anyai szívemnek jó, de közben meg szenvedtet, hogy ő is szenved a hiányomtól. De ilyen az anyák élete.

12. A blogról döntöttem. Megmarad ez az oldal, mert szeretem a freeblog-ot alapvetően. Nem akarom költöztetni sehova, hanem egyszerűen bezárom. Az eddigi zugolvasóknak és nem zugolvasóknak köszi az olvasást. Mindenki, aki szeretne meghívót, az dobjon egy emilt, névvel vagy valamilyen ismertetőjellel a korosabrigi@citromail.hu címre. Aztán utána meg várja a postást. Sziasztok!!!!

Vannak közhelyszerű hasonlatok arra a témára, hogy mi a "jó élet". Mi az, amikor azt mondhatjuk lazán: ma érdemes volt fölkelni.

Elmondom nekem mi.
Tegnap végre több heti túlórázás után először időben hazaérek és 1 órát beszélgetek az Anyukámmal.
1 hét szenvedés és céges haláltusa után kilábalni látszik az ügy, amin 6-8 kollégával dolgozunk lélekszakadva minden nap, akár este 9-10-ig. Úgy tűnik, megmenekül a cég, és lesz hol dolgoznunk holnapután. Ma egyetlen szerencsétlen telefonnal sikerült félmilliós kárt okoznom a cégnek, de akkora mákom van, hogy némi hozzájárulásommal ugyan de még ma letisztult és megmenekült a téma, nincsen kár. A főnökömnek ígérek egy üveg whiskey-t, de mosolyogva inkább ő is csak örül hogy megúsztuk.

Hazajövök boldogan, fura módon együtt vacsorázik a család. :) Gyerekfektetés után értem jönnek a feleségem munkatársai, elvisznek egy rockkoncertre, ahol meglepően jól érzem magam, nagyon tetszik a zene és az első sorokban tombolunk a Highway to Hell-re.
Hazajövök (hazahoznak) éjjel, megfürdöm, átpakolom a pici pelusát mialatt aluszik, és mivel felébred kicsit és azt kéri hogy énekeljek neki Pálkatapétert, még énekelek is neki, éjjel 1-kor.
Holnap (szombaton) végre saját kedvem szerint túlórázom, ebédre hazajövök, ebéd után focizni megyek, évek óta először.
És vasárnap pedig megkoronázandó mindent, végre eljutunk a feleségem családjához a szomszéd kisvárosba, ahová úgy vágyom mint a saját szüleimhez.

Mindez egy gazdag amerikainak milyen unalmas lenne. De nekem ezek csodás pillanatok, el sem tudom mondani mennyire.

A telefon ezúttal apától érkezik. Menjek a bölcsibe, mert a kicsi lázas lett. Király. Végülis csak most gyógyult meg. Mennyire vacak már egy hétnél többet bölcsibe lenni. Robogok érte százzal, de mikor meglátom már tudom, nagyon lázas. A gondozó néni is mondja, hogy majdnem 39 °-os láza volt. Pompás. Az agyam lázasan kattog, hogy most mi a fenét lehetne vele kezdeni. Nekem holnaptól 3 nap tanfolyam, amiről nem nagyon tudok lógni, ha már a munkáltató kifizette részemre. Meg valahogy majd le is kellene vizsgázni. Mikinek ezer meg egy dolga van benn, így nem nagyon tud most megint haza jönni. Anya az utolsó pillanatban nem tud magának szabit intézni, mert a helyettesítését is meg kell oldani. Tomi nem tud hazajönni az egyetmről, mert neki is ezer dolga van. Mikinek azonban eszébe jut egy mentőötlet. Felhívja az anyukáját és megkéri jöjjön el. És mert az anyák soha és szinte semmilyen körülmények között nem tudnak nemet mondani a gyereküknek, így szervez, lót-fut, telefonál, jegyet vesz és holnap délre sok sok meg még annál is több km távolságból itt terem és vigyáz a Pöttömre. Szóval várjuk nagyon és persze nagy köszönet és hála neki, hogy ekkora áldozatot vállal értünk.

És persze miközben ez a kérdés így megoldódott, én folyamatos telefonos kapcsolatot építettem ki a gyerekdokival, hogy mi legyen Marcival. Tekintve, hogy azt is mondja néha, hogy fáj a füle, kicsit köhög és ugye itt van még a lejárt szavatosságú antibió esete. Szóval bonyolult. Első ütemben vigyem el orr fül gégészetre, ha mégis maradt volna gyulladás és átment volna a másik fülére, akkor ne éjjel rohanjunk az ügyeletre. Ám legyen. Így teszek. Gyerek kivesz az ágyból, aki annyira nem is akar jönni, mert elege van és pihenni szeretne. Megérkezünk és ügyesen leparkolok. Beregisztrálunk és már rutinosan megyünk. Mint aki hazajön. A kétszárnyú automata ajtó esetében rossz nyílási irányt feltételeztem, így akkora hévvel érkeztünk meg oda, hogy Marci feje koppan, mivel ugye szegényt nem tudtam visszarántani. Én nevetek, de ő szegény kicsit szomorkodik. Szerencsére alig vannak, így gyorsan sorra kerülünk. A füle nem gyulladt, a torka nem piros. Szerencsére. Hazafelé felvásároljuk a Fornettist és bemegyünk a Túró Rudis boltba. Itthon nagy adag vacsi és irány az ágy fürdés után. Semmi láz, semmi köhögés.

Este 10-kor egércincogás a gyerekszoba felől meg sok sok köhögés. Így kapott egy nagy adag köhögéscsillapítót meg inni. Remélem ezzel sokáig elalszik. Kezd melegedni is sajnos. Bízom benne, hogy ennél rosszabb nem lesz.

Holnap reggel elvisszük a Törpöt dokihoz, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz. No meg persze várjuk a felmentő sereget.

A mai nap egyébként vezetésügyileg azzal az adalékkal szolgált, hogy már bárhova elmegyek a városon belül kocsival. Hihetetlen.

Ilyet még nem tapasztaltam. Ma kivettem a gyógyszerét a hűtőből, hogy adjak neki belőle. Olvasom a címkét: gyártási idő: 2006. 06. lejárati idő: 2008. 06. Először nem akartam hinni a szememnek. Megnéztem mégegyszer, meg mégeszer meg mégegyszer. De sajnos nem káprázott a szemem és tényleg 2008. 06.-ban lejárt ennek a vacak gyógyszernek a szavatossága. Így azonnali hatállyal beszüntettem a szedését és kétségbe estem. Azt sejtettem, hogy mérgezési baja nem lehet, de basszus akkor is. Egy gyógyszernek hogy járhat le a szavatossága? Hogy mernek ilyet kiadni? Hogy nem jut eszembe megnézni? Na ja erre a kérdésre legalább tudom a választ. Hát a franc se gondolta volna, hogy egy patika lejárt szavatosságú szert ad ki. Pedig de. Velem megtörtént sajnos. Na mindegy. Elhatározom, hogy visszamegyek a patikába és nagyon csúnyán fogok nézni.

Másnap a bölcsiből hazafele jövet előveszem a csúnyábbik nézésemet és jól felemelem a hangomat. Ez valamelyest hat. A fő fő patikus közli, hogy ne aggódjak nem lesz a gyereknek semmi baja (ja, max nem gyógyul meg) és ad egy másik doboz ugyanolyan gyógyszert. A patikus csajszi kipakolja a pultra az összes ugyanolyan szert és kiderül, hogy pont annak járt le a szav.ideje, ami nálunk landolt. A másik lehetőség, hogy a többit eladták azóta. Szóval most gazdagabbak vagyunk egy újabb adag Augmentinnel, amit remélem nem kell majd használnunk. Meg egy zsák tapasztalattal arról, hogy még a legbiztosabbnak tűnő dolgokat sem árt mégegyszer meg mégegyszer leellenőrizni.

Mivel ugye most sokat voltam itthon és Marci alvásidejében tudtam olvasni, így szépen haladtam a könyveimmel. A másik, ami segítette az előrehaladást, hogy kevesebb a dolgom itthon meg Mikinek is. Így sok sok időm van olvasni. Az még nagyot dob ezen a dolgon, hogy nincs tévénk. Amit az utóbbi időben elfogyasztottam:

Elizabeth Adler: Nyár Capri szigetén

Greg Iles: A gonosz közel van

Sarah Dessen: Tökéletes

A másik hír az olvasással kapcsolatban, ami szerintem egy szuper kezdeményezés a www.moly.hu-nak a megjelenése. Szuper maga a gondolat és nagyon jó látni, hogy a könyvek azért sok embernek fontosak ebben a mai internetes világban.

A harmadik pedig, hogy egy naaagy kupac könyv érkezett a közlemúltban a nevemre, mert az Alexandrában az Ulpius kiadó könyveire 35% kedvezmény volt. Életem párjának nem volt kifogása a dolog ellen, mert neki is leltem nagyon klasz szakmai könyveket.

Szerdán mikor ezerrel robogtam a Marcihoz a bölcsibe, mert telefonáltak, hogy nagyon lázas, elgondolkoztam azon, hogy lehetett ez régen. Mikor mondjuk nem volt ennyi mobiltelefon. Mert az most ugye oké, hogy gyerek beteg, anyuka mobilon felhív, és utána a szülő eszeveszetten lohol a gyerekért. Összekapargatja, aztán vagy elviszi ügyeletre azon melegében a csemetét, vagy kihívja a dokit vagy megvárja a másnap reggelt és elviszi dokihoz. De régen nem nagyon tudott megcsörrenni a mobil. Esetleg egy vonalas. De még lehet, hogy az se. Szóval szép meg jó ez a mobilvilág, de mondjuk miért nem akkor hív a gondozó néni, ha mondjuk elmond egy verset??? miért akkor ha beteg? Pedig az örömhíreket sokkal szívesebben hallgatnám, mint azt, hogy anyuka, a Marci belázasodott és ha tud jöjjön érte. 

Szóval ebből mindenki kitalálhatta, hogy jelenlegi egyetlen gyermekem beteg. Tiszta láz volt, mikor mentem érte és nagyon köhögött. Igazán semmit nem akart, csak hazajönni velem. Itthon aztán úgy nézett ki, hogy kutya baja sincs. Pedig dehogynem. Este aztán a köhögés nagy nagy méreteket öltött és ennek okán fejenhányta a Vackor nevű macit és minden egyebet. Így takaró és macimosás, valamint az átöltöztetése volt soron. Csütörtökön elszállítottam dokihoz szegényt, ahol kapott köhögéscsillapítót, köptetőt meg kilónyi vitamint. Szerencsére antibiót nem, mert vírusos nyavaját kapott el a drága. Csütörtökön kitalálta, hogy a mi ágyunkban akar aludni délután. olyan kis levert volt, hogy hagytam neki. De persze azt is kiokoskodta, hogy én is bújjak mellé. Mondtam, hogy ebédelek, de aztán jövök. Elfogadta. Ebéd után úgy éreztem, hogy jobb lesz nekem a nappali egy könyvvel egyetemben. Hát tévedtem. Ugyanis a törp felköhögte magát és persze rögtön kiszúrta, hogy nem vagyok ott. Ekkor bementem, és bebújtam mellé. Persze vittem a könyvet is. Sajnos nem nagyon tartott sokáig az olvasás, mert az édes horkolásától meg szuszogásától elnehezültek a pilláim és elaludtam. Szóval jót pihentünk.

Pénteken is megismételtük ezt az alvásosdit. Meg néztünk egy csomó Kukori, Kotkodát valamint Berci, Marci, Uborkát. Semmihez sem volt kedve. Szegény egész napbújt és bújt. Lázas is volt sokat. Estére kicsit jobban lett. Majd kedden viszem vissza a dokihoz, aztán meglátjuk mi lesz.

Hogy ne csak itthon üljünk mindig, valamint hogy ellensúlyozzuk az általam átaludt szilvesztert, így februárban a báli szezonban gondoltuk jó alkalmunk lesz arra, hogy kicsit kimozduljunk. Az egyik munkatársam asztalán fedeztem fel a papírt és mivel neki nem volt más választása, mint elmenni a bálba, így kérdezte, hogy nem-e mennénk mi is. Mert ha igen, akkor még rávesszük a szembeülő kollégát, és máris hatan megyünk. Így is történt valahogy a dolog. A dolognak a nehezebbik része a menü kiválasztása volt, mert mindegyik változatnál úgy éreztem, hogy valami nem buli. Így csukott szemmel böktem, hogy melyik kettőt szeretnénk. Egy ilyen, egy olyan és majd egymás között bartelbe becseréljük. Végülis a vacsinál kiderült, hogy nem is választottam olyan rosszul. A zene egészen jó volt az elején. Aztán valami félrecsúszott és lakodalmas lett belőle. Ekkor még bíztunk, hogy hátha. De aztán elég hamar feladtuk és eljöttünk haza. A tombolát megvártuk, mert vettünk egy kisebb mennyiséget. Nekünk sikerült nyerni, de olyan "csodaszép"rikító narancssárga körömlakkot, hogy még. De mindenki azt mondta, hogy legalább nyertünk. Végülis igen. Anya szerint kitűnő díszt lehet belőle csinálni, de másra nem nagyon alkalmas. Amúgy összességében jól éreztük magunkat és kicsit kettesben is kikapcsolódtunk és kiszabadultunk a négy fal közül.

Vacsizunk. Teát iszik, amit félrenyel. Miután abbahagyta a köhögést közölte:

"Anya, a tea vándorútra ment."

Azt hittem megzabálom, olyan édes volt.

A múltkor, mikor kicsit betegesnek nézett ki, mikor beszélgettem a családommal mindig elmondtam nekik, hogy szerintem Marciba lappang valami, ami vagy előjön vagy legyőzi. Ő ezzel kapcsolatban a következőt mondta a bölcsibe, Edit néninek:

"Edit néni, szerintem lappang bennem a tisztító tea."